Megrekedve a végtelenben 3. fejezet

3. Vámpírálom

Zúg a fejem. Nem is tudom lehet-e ilyesmi egy vámpírnak?

De nem is a fejfájás zavar igazán. Inkább a leküzdhetetlen vágy. Sóvárgok az alvás után. Hogy, ha lehunyom a szemem, akkor ne csak a sötétség fogadjon, hanem az álom édes leple borítson be. Egy időre ne kelljen az élet szörnyűségeivel foglalkoznom, hanem egy kicsit enyém lehetne a világ, és nem zavarna senki. Nem kotyogna bele Alice, és Bellával lehetnék. Ember lehetnék.

Szinte látom magam előtt, ahogy íves szája mosolyra húzódik, és eszembe jutna, hogy én nyertem. Engem választott, csak nekem mondott igent. Nekem adott esélyt, hogy megismerhessem. Hogy szerethessem. Én meg vén bolond eldobtam magamtól. Annyira tökkelütött vagyok! Egy…egy…félnótás, hülye!

Az álom rémálomba fordult, amikor Bella arca csúf grimaszba torzult, és a bőre jeges lett, hófehér és élettelen. Nem vámpír. Hulla.

Hát nagyon szuper. Még álmodni sem álmodhatok, és a képzeletem is tönkretesz!

Jaj, úgy fáj a fejem!

Zavar, hogy bolond vagyok, zavar, hogy Bella halott, és zavar, hogy Edward vagyok!

Lehetnék Pistike, és akkor nem kellene ezzel az egésszel foglalkoznom. Ha fájna a fejem bevennék egy aszpirint. Ha szerelmi bánatom lenne, elmesélném anyukámnak. Vagy a kutyámnak. Nem tenném ki halálos veszélynek a barátnőmet. És….

Szentséges ég! Most hasított belém a szörnyű felismerés. Most szúródott a száz éve halott szívembe ezer tőr. Valaki kegyetlenül beleszúrta őket, és még meg is forgatta benne. Jeges szívem millió darabra tört össze. A darabkák még kisebb szilánkokra.

Ő már nem a barátnőm. Az exbarátnőm lett Bella. Abban a pillanatban, amikor elhagytam. Eddig abban a tudatban ringattam magam, hogy a barátnőm. De Bella teljesen szabad ember, így akár Mike Newtonnal is járhatott az elmúlt hónapokban. Ó, Mike Newton, hogy passzíroznám most a fejedet a falba. Visszakézből nekivágnálak a táblának előtte.

Most a halál a barátnőm, vagy barátom? Mindegy is lánynak, vagy fiúnak képzelem a kaszást. Ha nő, akkor alattomos csókjával elaltat, megbénít. Lassan kábít el a méreg, ami a testembe kerül, és finoman kényeztetve törli el idegeimet. A tudatom mélyére süllyedek, észre sem veszem, amikor a máglyára dobnak. A forró tűz némán porlaszt el, esélyem sincsen kijutni, vagy kiáltani. És kinek is kiabálnék? Ki lenne olyan bolond, hogy tűzbe nyúl utánam?

Ha férfi, akkor kegyetlenül karóba húz. Előrántja éles, gyémánttal csiszolt kardját, és háromfelé vág. Öt felé metszi el jeges szívemet, és elássa a darabakákat. Nem égeti el, hogy felmelegítse legalább utoljára dermedt szervem, jegesen töröl el. Én sokáig szenvedek, kívánom a halálom, vigyen el az ördög, és százszor is megbánom, hogy a világra jöttem.

Ha ember volnék.

De nem vagyok, így rosszabb büntetést kapok. Élnem kell.

Nem törölhetem ki magam a világból, elmenekülni nem hagynak. Eltűnnék, és mindenki elfelejtene. Engem pedig nem enne meg a fene, és a lelkiismeretem gyötörne a végtelenségig. Most nem jó, hogy örökké élek, hiszen cipelhetem ezt a terhet. Megöltem azt, akit a legjobban szerettem.

Hallottam sok intelmet, hogy vigyázz a szeretteidre. És sok olyan történetet olvastam, amikor pórul jár a főhős, mert azt bántja, akit a legjobban szeret. Sablonosnak gondoltam, és hogy velem ez sosem történhet meg. Erre pont ott üt be a krah, ahol végképp nem számítok rá. Azt a problémát tettem a fontossági lista legaljára, ami bekövetkezett. Gyűlöltem azt, aki bántja Bellát, és egy rossz mozdulat után a plafonra akartam kenni. És most mit csináltam? Engem kéne valakinek a plafonra kennie! Tönkretettem mindent, és mindenkit, aki számított egy fikarcnyit is!

BELLA! BELLA! GYERE VISSZA! MIÉRT NEM HALLASZ? GYERE VISSZA! SZERETLEK! MINDENNÉL JOBBAN SZERETLEK! GYERE VISSZA AZ ÉLŐK KÖZÉ! GYERE VISSZA HOZZÁM!

Szép álom. És még azt várom, hogy teljesüljön! Persze, hol élek én?

Ezt költői kérdésnek szántam, de úgy éreztem körbe kell néznem. A kezeim koszosak voltak, és porosak. Egy padláson ültem pókok, és pókhálók között. A gerendákon centis kosz volt, és a tető ponyváját tépte a szél. Büdös szagok szűrődtek fel a konyhából. Valószínűleg sütnek. Nekem szúrja az orromat ez az ételszag.

Nem kellene itt lennem. Sehol se kéne lennem. De mégis, valahogy mehetnékem támadt. Szomjas voltam, és fájt a fejem.

Elindultam vadászni, másfél hónap óta először dugtam ki az orrom a levegőre.

Ilyen lett a hármas, nem volt időm hoszabbat írni bocsi! :P Kommenteket még mindig kérek! Pusszi: Wedó